Alig több mint egy héttel ezelőtt, az egyre inkább kedvesebbik arcát mutató tavaszban rendezték meg Kiskőrösön immár 23. alkalommal a Kadarka fajta nagyversenyét.
Már reggel 9h-kor pogácsáktól és sajtos lepényszeletkéktől roskadozó asztallal várták a versenyre érkezőket, legyen az a sajtó képviselője, szőlész, borász, vagy akár csak az utca embere, akinek e fajta kedves. Mintegy egy-másfél órás kötetlen beszélgetés és ismerkedés után vette kezdetét a nap hivatalos programja.
Ahogy az lenni szokott a megjelent vendégek köszöntése volt az első esemény. Többek közt a rendezvényen köszönthették a paksi, szentendrei kadarka kör képviselőit, a Magyar Sommelier Szövetség képviselőit. A vendégek köszöntése után fél perces néma felállással adóztunk a tavalyi év során elhunyt hazai és környékbeli borászokra, köztük talán a legismertebb névre, a tavaly májusban 66 évesen elhunyt Konyári Jánosra. Felemelő, érzelemmel teli pillanat volt.
A hivatalos megnyitóban Kiskőrös alpolgármestere emlékeztetett mindenkit arról, hogy ez az év a város alapításának 300. évfordulója, ahol szlovák ősök kezdték el a terület szőlővel való betelepítését.
Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke beszédében méltatta, hogy a 23 év, ami az Első Kadarka Nagyverseny megrendezése óta eltelt, nagy idő. Dicséretes, hogy ennyi idő elteltével is kitartott a lendület, hogy a szervező évről-évre megrendezi ezt az eseményt. Az országgyűlés munkájával kapcsolatban kiemelte, hogy az eltelt 4 éves ciklus alatt a mezőgazdasági bizottság ülésezett a legtöbbet. Ennek egyik eredményeképpen említette, hogy nagy előrelépés volt a vidék életében, hogy a kis cégeket, vállalatokat, gazdákat sikerült kivonni az EKÁER rendszerből, megkönnyítve ezzel a mindennapi életüket.
Ezt követően Frittmann János következett a megnyitó beszédek sorában. Felhívta a figyelmet, hogy a ma megrendezésre kerülő versenyen jóivású, könnyed fűszeres kadarkát keresünk, napjainkban különösen nem divat a farnehéz, tannninos kadarka.
Kósa Gyula, a verseny ötletgazdája pár szavas beszédében arról a kezdeményezésről, ötletről számolt be, hogy szeretné, ha a jubileumi, 25. nagyverseny március 15-én, nemzeti ünnepünkkor kerüljön megrendezésre.
Csengődi István házigazda beszédében ismertette a versenyző tételek számait. 23 éve, a verseny első megrendezésekor 17-18 minta versenyzett a címért, idén ez a szám már 118. Ebből kb 90 tétel tiszta kadarka, a többi rozé, cuvee, 14 db siller és a ma divatos fehér kadarkából is érkezett 6 db nevezés.
A megnyitó beszédeket követően elkezdődött a beérkezett minták kóstolása, bírálata, valamint kerekasztal megbeszélés zajlott a nap vendégeivel, szakértőivel. Font Sándor felvezetőjében elmondta, hogy hazánkban az ősmagyar fajták termesztése, telepítése, keresztezése nem elterjedt, inkább csak egyes emberek hobbija. Lévén a kisszámú ezzel foglalkozó ember, ezért talán a cserszegi fűszeres fajtára lehet érdemes brandet építeni, annak elterjedtsége, közkedveltsége okán. Sajnos sem a magyar, sem a nemzetközi piac nem honorálja megfelelő módon a kis mennyiségben termesztett fajtákat.
A beszélgetés során elhangzott, hogy egyes szakértők a kadarkát – sőt a vörös fajtákat egyáltalán nem- nem sorolják az őshonos fajták közé, csupán fehérborokat adó fajtákat tekintik ennek. Kiemelték, az őshonos fajta alatt ebben az esetben a Kárpát-medencei fajtákat kell érteni. Némiképp visszásnak tekintették, hogy míg a Törley, a birkaperkelt hungarikum, az őshonos fajták nem tartoznak ide.
A szakértőként jelen lévő Dr. Korbuly János kiemelte, hogy sok őshonos fajtánk csak gyűjteményekben, archívumokban lelhető fel. Az állam jelentős összeget fordít ugyan ezen genetikai örökségünk megőrzéséhez, azonban a pénzösszegek olyan kis társulásokhoz kerülnek, melyek kellő saját anyagi és egyéb háttér nélkül ezzel nem képesek élni. Ez a további fejlődés, fajtafennmaradásért folytatott küzdelemben nagy hátrány lehet.
Több szakértő egyöntetűen egyetértett azzal, hogy őshonos fajtákat három csoportba lehet sorolni:
- kárpát-medencei autochton fajta
- kárpát-medencei, hazai nemesítésű fajták
- olaszrizling, mely döntően csak a Kárpát-medencében terjedt el. Érintőleges az olaszrizling kapcsán megemlítették a mindig fennálló anomáliát, hogy egy külföldinek nem tudjuk megfelelően definiálni, bemutatni ezt a fajtát, valamint, hogy sokukban összemosódik a rizling /rajnai/ és az olaszrizling. Ennek a problémának a feloldásán dolgozni érdemes, bár ez eltörpül az mellett, hogy először megfelelő minőségű, standard, érthető italt kell készíteni belőle. A Badacsonyi Kör, Csopaki Kódex többek közt ezen munkálkodik, több ilyen kezdeményezés kellene.
A beszélgetés során külön kiemelték, hogy hazánkban nagyon fontos lenne először is meghatározni azt a fajtát, melyre mindenki egyöntetűen igent mond, amit mindenki támogat, ami mögé mindenki jó szívvel áll be. A francia minta példaértékű lehet hazánkban is. Nem azt, úgy és azokkal a fajtákkal kell megvalósítani mint ott, de Franciaország sikeres bornagyhatalommá válásában döntő szerepet kapott az, hogy megfelelő fajtákat választottak a brand felépítéséhez. Ez számunkra is követendő példa lehet, azonban ehhez összefogásra, nem pedig széthúzásra kell törekedni. A vörös fajták esetén hazánkban nehéz az igen elterjedt, ám valami miatt mégsem túl népszerű kékfrankossal konkurálni. A kadarka pedig eleve hátránnyal indul: csupán 4 vidékünkön honos, emellett nagyon kényes, nagy odafigyelést igénylő fajta. Sok mindent elmond az a szám, hogy hazánkban 7000ha kékfrankos van, kadarka esetében ez a szám mindössze 600ha. A fehér szőlők ilyen tekintetben könnyebb helyzetben vannak, hiszen hazánkban sikerrel próbálkoznak a rizlingünk mellett furminttal is. Szó esett arról, hogy az 1-1 éves ilyen-olyan kikiáltott évek –furmint év, kékfrankos év- jó kezdeményezések, ám ez a feladat 1 naptári éven túlmutató feladat.
Nagyon tanulságosak voltak az egri Tóth Ferenc borász tapasztalatai, gondolatai. Külön megköszönte, hogy a beszélgetés során ismét találkozhatott a mézes fehér fajtával, mely kóstolása számára az édes gyermekkor emlékeit idézte fel. Feri bácsi a kadarka fajtával kapcsolatban kevés szót ejtett, azonban erre nem is volt szükség, elég volt megkóstolni a beszéd során a borait, melyet remek érzékkel készít el minden évben. A hazai portugieser kapcsán viszont megosztotta velünk azt a tapasztalatát, hogy ez a mai oportó, nem ugyanaz azzal, ami anno aszúsodásra, töppedésre volt hajlamos. Sajnálatát fejezte ki azt illetően, hogy az 1963-as TSZ megalapítások előtt a hazai dolgozni vágyó embereket 1960-ban földönfutóvá tették, holott például a parasztember az, aki a legjobban tud szelektálni, leválogatni, mert a gyengét, a fejlődésre képtelent szó nélkül, jó érzékkel dobja félre.
A kerekasztal beszélgetés végén a vendéglátó szervezőnk nagyon finom birka és szarvas pörkölttel kedveskedett, desszertnek pedig négyféle rétest kaptunk. Ezzel párhuzamosan a benevezett borokból lehetett kóstolni, kinek-kinek ízlése szerint.
Késő délután 17h-kor elkezdődött az eredmények ismertetése. Az oklevelek és díjak, csak felsorolva alább, néhány gondolat csupán mindehhez: számomra meglepő volt, hogy a három legjobb kadarkából kettő egy nem igazán „kadarkás” helyre, Villányba került, hogy a fajtát tekintve kvázi nagyhatalomnak tekinthető Szekszárd egyetlen bora sem került az első három helyezett közé, valamint az, hogy a sokat kritizált, alföldi homokról már nem első alkalommal kerül ki győztesen Koch Csaba. Mintha nem lenne ellenfele ebben a témában, pedig egészen biztosan remek kadarkákat rejt még a pincék mélye. Erre talán majd a 24. nagyverseny ad méltó cáfolatot. Úgy legyen.
A remek hangulatú nagyversenyen az István Borház meghívására vettem részt, melyet ezúton is köszönök Csengődi Istvánnak a rendezvény házigazdájának.
