Hát eltelt ez a Húsvét is…
Egyedi volt, különleges, olyan, amire még talán sokáig emlékezni fogunk, ám olyan is, amit nem szívesen említünk majd életünk legkellemesebb emlékei közt. A felelősen gondolkodó ember ünnepe ebben az évben csendes volt, befelé forduló, elgondolkodó, meditatív. A Nagypéntek utáni feltámadás öröme most mintha csendesebb, visszafogottabb lett volna. Mindez nem csupán az egyházi közösségben volt tettenérhető, hanem a mindennapjainkban is. Mintha a minden áron a legszebb sonka és legolcsóbb tojás utáni vad vágyakozásunk is alábbhagyott volna. Személy szerint örülök annak, ha így volt és a fizikai jólétünk, jóllakottságunkon túllépve inkább a bensőnkkel törődünk, még jobban esne, ha mindez így is maradna, tartós lehetne. Mert ettünk-ittunk eddig is, vészhelyzet idején is és holnap és azután is ezt fogjuk tenni, akkor pedig mit is, miért is hajszolnánk?
Egy valami mégis hiányzott ebben az ünnepben… Azokkal az emberekkel való találkozás, akik nem egy háztartásban élnek velünk. A szülők, testvérek kérdése, hogy mikor jöttök ebédre, a rokonok érdeklődése, hogy ugye benéztek hozzánk is kicsit? Ezek a pillanatok idén nagyon sokunk életéből maradtak ki. Csak abban tudok bízni, hogy nem sok ilyen lesz, jó lenne hinni, mondani, bízni, hogy ez volt az utolsó. Titkon mindannyiunk ezt kívánnánk, de, hogy a valóságban hogyan is lesz, azt majd csak az előttünk álló idő fogja megmondani.
Éppen ezen sorok írása közben látom a szomorú, ám a figyelmet megragadó statisztikai számokat: minden 10 igazolt betegre egy haláleset jut. Ijesztő, elgondolkodtató szám ez. Arra ösztönöz, hogy ha lehet még jobban vigyázzak magamra, a körülöttem élőkre. Ezen túl pedig arra, hogy meg tudjam becsülni azt, amim van, ne hagyjam elveszni.
A Húsvét előtti időszakban két alkalommal is jelent meg cikk velem kapcsolatban egy bajai online portálon, melynek a témája a vészhelyzetben való táplálkozás volt. Ehhez kapcsolódóan, amolyan „folytatásként” engedje meg a Kedves Olvasó, hogy itt is szóljak néhány szót erről a témáról.
Napjainkban – magam a vészhelyzet előtti időkben is így gondoltam- egyre inkább felértékelődik az a szemlélet, hogy azt, ami a miénk megbecsüljük, ne hagyjuk kárba veszni. Ez igaz a táplálkozásunkra is. Ennek két előnyös oldala is lehet számunkra: az egyik, hogy amit egyszer megvásároltunk, abból mindent felhasználunk otthonunkban, a másik pedig, hogy ennek eredményeképpen megspórolunk 1-2 boltlátogatást, ami napjainkban igencsak ajánlott magatartás.
A Húsvéti sonka és kalács kapcsán soha nem tudok elég okos lenni. Hol kevés lesz a mennyiség, amivel készülök, hol pedig talán egy kicsivel több a kelleténél. Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy ilyenkor ünnep előtt mindannyian biztonsági játékos gyanánt inkább többet vásárolunk ezen ételekből. Aztán eljön a kedd, meg a szerda, amikor még ugyan kicsit nehezen, de eszünk belőle, de ha még mindig marad, akkor vajon mit is kezdjünk vele? Én nagyon sokáig eléldegélnék sonka-tojás-kalács szerelmi háromszögben, de tartok tőle, ezzel nem sokan vannak így. Minden jóra, így erre is rá lehet unni. De mi is legyen a megmaradt sonkával? Mert azt ugye senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezt a manapság már nem olcsó termék maradékát nemes egyszerűséggel kihajítja a kukába? Ugye Önök sem teszik?
Hogy mi is legyen a maradékkal? Hát először is, tartsunk 1-2 nap szünetet, olyan napot, amikor nem eszünk sonkát. Aki okosan, felelősen vásárolt ebből a termékből és a parasztsonkát választotta a gyorsérlelt, kötözött, olykor sonkának nem is nevezhető szörnyűségek helyett, annak nincs félnivalója: egy hozzáértő által előkészített, megfelelően sózott, érlelet sonka jól megfőzve, hűtőben, alaposan lezárva gond nélkül eláll. Amikor pedig letelt az 1-2 nap és újra szemünk elé kerül, akkor elkezdhetünk azon gondolkodni, mit készítsünk belőle. A legegyszerűbb talán, hogy úgy ahogy van, felszeleteljük és egy szelet finom kenyérrel megesszük. Aki ennél többre vágyik, de legfőképpen másra, mint amit az Ünnepek során csinált, az készítsen belőle pitét. Hazánk és Olaszország gasztronómiája után rögtön a franciák következnek, a pite pedig talán a legnagyszerűbb étel, amit ezen országtól „kaptunk”. Könnyen, rizikómentesen készíthető, lehet édes, sós, remekül variálhatóak egy recepten belül is a hozzávalók, tehát számtalan érv sorakozik az mellett, hogy a maradék sonkából pite készüljön.
Ez alkalommal elmarad a hozzávalók részletes leírása. Kérem, legyenek kreatívak, alakítsák a receptet saját szájuk íze szerint! Az elmúlt hétvégén valamiért még meg szerettem volna idézni a Húsvétot, amikor a recept készült, ezért az én verziómba torma és mustár is került, de természetesen ez Önöknek nem kötelező.
Vegyünk egy 30*40cm-es tepsit, alaposan vajazzuk ki, az alját és az oldalát is. Fogjunk 350g lisztet, szitáljuk át. Használjuk kedvenc lisztünket, legyen az fehér, teljes kiőrlésű, rozs, vagy ezek tetszőleges arányú keverékei. Keverjük össze fél csomag sütőporral, kockázzunk bele 250g jéghideg vajat, adjunk hozzá 1 tojás sárgáját és gyúrjuk össze amilyen gyorsan csak tudjuk kézzel egy gombóccá. Ha 2-3 perc után sem áll össze a tészta, akkor adjunk hozzá 1-2 evőkanál jéghideg vizet, de csak apránként. A gombócot lapítsuk kissé le, tegyük a kivajazott tepsibe és kézzel nyomkodjuk bele, egyenletes vastagságban, kerüljön az oldalára is. Tegyünk a közepére 30dkg szárazbabot, vagy kerámia sütőgolyót nehezéknek, vagy csak egyszerűen szurkáljuk meg alaposan villával. Tegyük a 200C-ra előmelegített sütőbe 5 percre. Ha letelt az idő, vegyük ki a nehezéket távolítsuk el. Daráljunk le, vagy vágjunk nagyon apróra 300-350g főtt, füstölt sonkát. Karikázzunk fel 3-4db újhagymát, vékony karikára a zöldjével együtt, vagy használjunk 1db közepes méretű vöröshagymát apróra vágva. Egy nagyobb tálban verjünk fel 4 tojást+1 tojás fehérjét /amit a tészta készítésnél szétválasztottunk/. Keverjünk bele 1-1 ek reszelt, ecetes tormát és mustárt, borsozzuk alaposan. Adjuk hozzá a felaprított sonkát, hagymát, 2 gerezd reszelt fokhagymát, 2 púpos evőkanál tejfölt és 150g trappista sajtot reszelve, végül 4dl zsíros, legalább 30% zsírtartalmú tejszínt. Keverjük össze alaposan, öntsük az elősütött tésztánk belsejébe. Oszlassuk el a tölteléket egyenletesen egy evőkanál hátuljával, tegyük vissza a sütőbe és 175-180C-on légkeveréssel süssük 35-40 percet. Ha letelt az idő, vegyük ki a sütőből, ellenőrizzük, hogy kellően átsült-e: rázzuk meg a tepsit, a tölteléknek nem szabad folynia, érintésre viszont szivacs puhaságúnak kell lennie. Ha kihűlt, legalább langyosra, akkor vágjuk kockára, szórjuk meg snidlinggel, és tálaljuk egy pohár száraz fehérbor társaságában.
Vigyázzanak Magukra, jó étvágyat kívánok!
Az írás a Bajai Honpolgár 2020/május számában jelent meg.
