A lassú sütés öröme

Egyre többször, több helyről hallom a panaszkodást, zömmel 40 év feletti, gyakorló háziasszonyoktól, hogy ha szeretnek is főzni, sütni, már nem tudnak mit kitalálni, kifogytak az ötletekből. Nem tudom a kedves Olvasók közül ki ismert most magára e sorok olvasása közben, nekik is szól a mostani írás. Egy népszerű alapanyag, elérhető alapanyagok, különleges végeredmény, mely bátran ajánlható ünnepnapokra, vendégvárásra, fogyasztható frissen melegében, langyosan, körettel, vagy csak egy szelet fehérkenyér mellé.

Bevallom, magam soha nem küszködtem még a fent írt problémával. Ennek egyik nyilvánvaló oka, hogy nem 30 éve állok amellett a bizonyos tűzhely mellett. A másik ok, hogy a főzés, sütés nekem alkotói, teremtői feladat, ami sokuk számára hálátlan feladatnak tűnik, az nekem szórakozás, hobbi. Soha nem éreztem bosszúságot, ha az órák alatt különös műgonddal általam elkészített étel percek alatt elfogy. Sőt! Az ilyen esetek tesznek többek közt igazán boldoggá, hiszen a jól elvégzett munka gyümölcse mindez. Ezért aztán szenvedélyesen kutatom, szívesen olvasom az újabbnál-újabb, érdekes recepteket. Kedvenceim közé tartoznak azok, melyek egyszerű alapanyagokból, egyszerű módon készülnek, a molekuláris gasztronómiát mint vegyész ugyan nagyra tartom, de azt hiszem azt a szintet kevesen engedhetik meg maguknak- no és a végeredmény sem tetszene sokunknak.

A rengeteg olvasás, receptek utáni kutatás során a találatokat pedig szívesen formálom saját stílusomra, így aztán végképp nem készül kétszer ugyanaz. Egy ilyen böngészős nap délutánján találkoztam Váncsa István újságíró receptjével. Istvánról tudni kell, hogy stílusából adódóan minden alkalommal egyszerűen, közérthetően, világosan szól az őt olvasóhoz, megcélozva ezzel az egyszerű embert. Hozzám hasonlóan hobbija a főzés, így aztán nem is lehetett kérdés, hogy az ő ötlete alapján elkészülő, nekem nagyon megtetsző étellel a Honpolgár olvasóit is meg szeretném ismertetni. A másik, ami miatt az ember és receptjei felkeltették a kíváncsiságomat, hogy az egyszerűség mellett szinte minden receptben szívesen használ alkoholt a főzés során. Ezek többsége inkább rövid, férfias ital –rum, konyak – de természetesen a borral észülő ételeknek is nagy szerepe van szakácskönyveiben.

Az írásaimat rendszeresen olvasó ember már biztosan tudja, hogy kedvelem a lassan, alacsony hőfokon elkészülő ételeket, elég ha csak az itt is megjelent lassan sült csülök receptre gondolunk. Nos, ez a recept is hasonló, sütési idejét tekintve a csülökhöz. Az előkészítés után szinte alig marad feladat, csak megtervezni, hogy mikor szeretnénk megkóstolni az újabb remekművünk.

Nézzük hát, mi is a teendő…

Először is, látogassuk meg kedvenc hentesünk, kérjünk tőle kb. 2kg oldalast, amit vágassunk fel nekünk tetszően kis-nagy darabokra. Én a kis darabokat jobban kedvelem, az elkészült étel jobban adagolható a tányérra, a pác pedig sokkal intenzívebben átjárja mint az egyetlen nagyobb darabot.

Otthon fektessük le abban a tepsiben a húsokat, melyben majd sütni szeretnénk. Lehet őket jó szorosan lerakni, nem gond ha össze is érnek, de egymás hegyén-hátán azért ne legyenek. Ez sem a pácolásnak, sem a sütésnek nem tesz jót. Egy nagy tálban keverjünk össze 2,5dl szójaszószt, 20dkg barnacukorral, 2dl konyakkal és minimum 20 gerezd nagyon apróra vágott fokhagymával. A cukor lehet bármilyen barnacukor, akár még kókuszvirág cukor is, két dologra kell figyelni, a fehér cukor és az édesítőszerek itt nem használhatóak. Szójaszószból válasszunk középkategóriás terméket, az olcsó termék rengeteg sót tartalmaz íz helyett. Ha olyan szerencsénk van, hogy sikerül világos szójaszószhoz jutni, akkor válasszuk azt, de sötétből is kitűnően elkészíthető- én is abból készítettem. Konyak, hát az nehéz ügy. Sajnos kis hazánkban a bóvli és az igazán finom, jól iható termékek közötti skálából szinte semmi választásunk nincs. A 2000-3000Ft közötti termékek fogyasztásra nem igazán alkalmasak, hogy főzni mennyire lehet vele, abba bele se merek gondolni. A másik oldalon ott vannak a tízezer forint feletti italok, azt meg nem tudom, ki engedheti meg magának, hogy abból főzzön. Nem egyszerű, a választást mindenkire rábízom, válasszunk ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelő italt. Ami pedig az utolsó hozzávalót illeti, a fokhagymából válasszunk magyart, jóízűt, ha lehet az előkészítés miatt pedig nagy gerezdűt. Az eredeti szerző nem fogalmaz egyértelműen a mennyiséget illetően, így aztán nekem elsőre sikerült a 20 gerezd helyett 40-el elkészíteni az ételt. Nem kellett kidobni… A 20db a minimum, a többit pedig az olvasó szájízére bízom.

A hozzávalókat tehát kiveséztük, só, bors, semmi egyéb nem kell hozzá. Só különösen nem, a jó szójaszósz biztosítani fogja, hogy az ételünk kellően sós legyen. Keverjük össze a hozzávalókat, öntsük le az oldalas darabjait vele, takarjuk le egy fóliával és tegyük a hűtőbe 1-2 órára, de akár 1-1,5 napot is szívesen tölt el ott a hús. Vegyük elő a pácolás vége után és tegyük a sütőbe lefóliázva 110-120 fokra, 11-14 órára. Az utolsó órában vegyük le róla a fóliát és úgy süssük, továbbra is 110 fokon.

Az elkészült ételünket tálaljuk kedvenc köretünkkel, jól megy hozzá a párolt brokkoli is, de mint említettem egy szelet fehér kenyér is kitűnő társa lehet. Ha hozzám hasonlóan valaki polentával szeretné fogyasztani, az forraljon fel 7,5dl vizet, tegyen bele egy teáskanál sót, majd szórjon bele 20dkg kukoricadarát. Kevergesse nagyon alacsony fokozaton 1-2 percet, húzza le a tűzről és keverjen bele 10dkg vajat. Ha a vaj elolvadt, öntsük egy őzgerincformába és hagyjuk teljesen kihűlni, majd szeletekre vágva tálaljuk a konyakos oldalas mellé.

Fogyasszunk mellé egy kis pohár szobahőmérsékletű konyakot abból, amit az ételre öntöttünk.

Jó étvágyat!

Az írás a Bajai Honpolgár 2019/2 számában jelent meg.

dav

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük